Holnap kivonatkozunk Anyuval Bécsbe. Shoppingolnom kell néhány elegánsabb ruhát a rám váró interjúkhoz. Mivel Mo-n nem lehet venni fiatalos, divatos, nagy méretű ruhákat, ezért muszáj máshol megoldanom. Ha utazok külföldre, mindigy igyekszem jó pár hónapra feltölteni a ruhatáramat.
Anyunak nem mondtam el, hogy mi történt a melóhelyemen. Azt hiszem belerokkanna, hogy egyetlen kislánya írásbeli figyelmeztetést kapott és nagyon-nagyon valószínűleg ki fogják rúgni. Szegénynek annyi baja van mostanában, hogy egy ilyen hírrel tuti a pszichiátria lenne a következő lépcső.
Tényleg, hogyan fogadjam, majd, ha kirúgnak? Mit csináljak? Vonjak vállat és sétáljak el, vagy harcoljak? De minek? Egy meghozott döntés ellen? Valahogy meg kell majd őriznem a nyugalmamat és a méltóságomat. Nem lesz könnyű.
Lelkileg is eléggé megviselt a dolog. Azt hiszem nem ismerek két évvel ezelőtti önmagamra. Egyszerűen eltűntem. Elveszett minden önbizalmam. Már azon gondolkodtam, hogy segítségre van szükségem. Vettem néhány önbecsülés-visszaállító könyvet is. Ez az első lépésem a lélek-helyreálltó hadműveletben. Kíváncsi vagyok feltölt-e, használ-e.
