Hogy hű legyek saját ígéretemhez tömör összefoglalót rittyentek míg frissek az élmények.
Február 08-án hajnalban összepakoltam, a bőröndre ráülve tudtam csak becippzározni. Begurultam melóba, majd 1-kor onnan a reptérre. Bő 3 óra után megérkeztünk Kairóba, ahol befizettünk egy 4 órás városnézésre. 1 órás életveszélyes autózás után megérkeztünk a piramisokhoz. Pontosabban egy óriási sötét gúlához, mely előtt ott trónolt a szintén koromsötét Szfinx. Sajnos -késő este lévén- nem tudtunk közelebb menni hozzájuk, de így is fenségesek voltak. 12 órás repülés után megérkeztünk Kuala Lumpurba. Szállásunk az éjszakai kínai piac utcájában volt. A csupa üveg szállodai szobának köszönhetően az ágyból, hason fekve figyelhettem a különös világot. Piros lampionok, cirkalmas betűk, táska- és ruhaárusok, utcai sütikészítők sürgése és a pultjuktól felszáló füst töltötte meg zsúfolásig az utcát.
Másnap indulnánk Szingapúrba, de a tegnapi sofőr nem érkezik meg a kisbusszal. Gyors kisbuszkerítés, majd 5 óra buszozás következik a maláj autópályán dús, gyönyörű pálmaárdők között. A sofőr letesz minket Johor Baru buszpályaudvarán, majd buszozás - kicsekkolás Malajziából - buszozás - becsekkolás Szingapúrba - buszozás a belvárosba című kétórás szórakozás következik 17 kilós bőröndökkel előadva. Mindössze két éjszakát töltöttünk Szingapúrban, ami kevésnek bizonyult. Fantasztikus város. Pöpec üzleti negyed felhőkarcolókkal, több náció kultúrája építészetben és gasztronómiában, tisztaság, dús növényzet, nyugodt, (túl)szabályozott élet.
A szállásunk az indiai negyedben van. Furcsa csoportosulásnak vagyunk szemtanúi: millió indiai pasi tolong az utcán. Sehol egy nő. Barátságosan ölelgetik, simogatják egymást. Mielőtt furcsa gondolataink támadnának elolvassuk a Lonely planetet, amely ír az indiai fickók eme furcsa szokásáról.
Visszamegyünk Johor Baruba, ahol 1 órát várunk a kisbuszunkra, amit bérelünk és amivel zúzunk Cameron Highlands-re. Az autópályáról letérve csaknem 60 km szerpentinezés következik az esőerdőben. Még soha nem jártam dzsungelben. Olyan hatással volt rám, amit le sem tudok írni. Előcsalogatta belőlem a természet lánya vagyok érzést. Tana Ratah kicsi városából indulunk másnap a teaültetvényekre és a dzsungelbe. Na, ha az esőerdőről nem tudtam írni, akkor a teaültetvényekről még annyira sem. Reggeli napsütésben, kellemes madárcsicsergéssel, bársonyos szőnyegként terülnek el hatalmas területen a teacserjék.
Útban Thaiföld felé megszállunk Penang szigetén, Georgetown-ban. Nem sokat várunk a várostól, de jó turistaként azért korán felkelünk, hogy tegyünk egy pár órás sétát. Meglep és lenyűgöz minket a bájos város.
Aztán irány a határ. Kocsi lead, 800 fokban, napsütésben, emelkedőn cipeljük át 17 kilós csomagunkat a thaiok földjére. Valszeg a világ legértetlenebb sofőrjét sikerült megtalálnunk, aki azt nem értette meg, hogy szeretnénk megállni enni. Aztán -ki tudja miért- lerakott a szállástól 5 km-re. 1,5 óra magyarázkodás, címmutogatás következett újabb értetlen embereknek hogy mit is szeretnénk, hová is szeretnénk eljutni. A szállásunk Krabin, Ao Nangon paradicsomi környezetben van, bár kissé messze a -középszerű- tengerparttól. 
A középszerűség egyáltalán nem mondható viszont Bamboo Island-re és Phi-Phi szigeteire. Mesésen paradicsomi. Kristálytiszta víz, színes halak, meredeken magasodó sziklák.
Bangkokban szenzációs szállásunk van. Egy hippi tanya, bohókás berendezéssel, jó konyhával. A városról már írtam, de a királyi palotáról még nem. Az a fajta hely, ahol leesik az ember álla a látványtól. Hihetetlen gazdagságban díszített paloták, szobrok. 
Millió japán turista, akik miatt semmit nem lehet anélkül lefényképezni, hogy egy japán fej, ne lenne benne a képben. Vonatozás a kambodzsai határig, majd onnan illegális taxisokkal rendőrök lefizetésével, titokban autózunk 150 km-t a döbbenetesen rossz minőségű, föld főúton. Majdnem 4 óra alatt meg is érkezünk Siem Reap-be. Angkorban egy lépést nem lehet tenni anélkül, hogy képeslapokat, könyveket, karkötőket áruló, lerázhatatlan gyerekek tömege ne kísérne. Nagyon furcsán érzem magam a szitu miatt. Angkor templomromjai tiszteletet ébresztenek, lenyűgöznek és elgondolkodtatnak.
Kuala Lumpurban felmentünk éjszaka a TV toronyba, majd elsétáltunk a Petronas tornyokhoz. Régen volt már rám ilyen hatással épület. Éjszakai kivilágításban egyszerűen lenyűgöző. Nem győztem fotózni.
Voltam a botanikus kertben is, ahol ezt sikerült kattintanom. Hátha jelentkezik érte a Nat Geo :)
A csapatunk elég hamar 3 felé szakadt, amit ott sajnáltam, de már akkor sem bántam, mert így nyugisabb volt. Levi és Zsófi nagyon egymásra hangolódtak és vmi hihetetlenül erős negatív energiát ontottak magukból. Külön-külön jó fejek, bírom őket, de együtt kész energiavámpírok. Mindenen elégedetlenkedtek, mindenen felhúzták és hergelték magukat, minden szerencsétlen thai-t, malájt, vagy kambodzsait kiosztottak, aki nem az elvárásuk szerint cselekedett. Ez az örökös feszkókeresés, viszont engem eléggé frusztrált. Én nyugodtságot akartam. Na, mindegy. Ezt már kihevertem. Fix hálótársam Zé volt. Az utazás emberi részét illetően azt hiszem ez volt a legjobb dolog az egészben. Rengeteget nevettünk.
Összegzés - fárasztó, de nagyon élménydús út volt. Teljesen új kultúrát ismertem meg. A szép élmények ellenére az szívem azt mondja, hogy nem valószínű, hogy valaha visszamegyek.
