Az imént hívtak be egy olyan második körös interjúra, amelyre el kell készítenem egy egynapos oktatás tematikáját és egy 5-8 perces oktatás oktatási anyagát. Amint letettem a telefont ezerrel bekapcsolt az agyam és olyan boldogság öntött el, hogy sírva fakadtam. Aztán meg azért sírtam, hogy mennyire szánalmas vagyok, hogy már egy ilyen kis dologtól is teljesen lázba tudok jönni. Végre agyalhatok valamin, végre kreatívkodhatok, végre használhatom az eszem. Végre, végre!
A harmincat elhagyva amúgy is elég könnyen könny szökik a szemembe, de ez azért mégis túlzás! Remélem tényleg ez a mélypont érzelmileg és innen csak fölfelé jövök.
