Olyan mintha elfelejtettem volna értékelni az élet apró dolgait. Néha felsejlik, hogy hogyan is kellene éreznem, gondolkodnom, viselkednem ha olyan lennék, amilyen szeretnék lenni. Elkap egy érzés, hogy bizonyos szitukra máshogy kellene reagálnom. Aztán ez az érzés, huss, el is tűnik és marad a mostani keserűség, pesszimizmus, tehetetlenség, zsörtölődés és nyűg.
A legfőbb ideje a változásnak!
Abból is elegem van, hogy mindig csak tervezgetek és fogadkozok, hogy változni fogok. Aztán semmi. Bukta. Nem hogy nincs pozitív változás, hanem visszaesés lesz. Rosszabb lesz, mint a kiinduló pont. Gyenge vagyok. Akaratgyenge. És kényelmes. És kifogásokat kereső és találó.
