Nnnna, ez is megvolt.
Május 31-ig dolgozom még a bankban, utána pedig még 3 vagy 4 hónapig állományban maradok. Most csak címszavakban tudom leírni amiket érzek:
-
dühös vagyok a mérhetetlen igazságtalanság miatt
-
szégyellem, hogy így ér véget egy nagyon jól induló pályafutás 9 éve után
-
örülök, hogy végre vége lesz ennek a rémálomnak
-
izgatottan várom, hogy mi vár rám az új életemben
-
aggódom és bizonytalan vagyok a munkanélküliség fenyegetése miatt (mi van, ha mégsem találok munkát? Hogy fogom fizetni a hitelemet?)
Amit viszont nagyon várok: holnap indulunk Anyuval egy hosszú hétvégére Sopronba. Anyu mit sem tud munkahelyi problémáimról. Még soha nem fordult elő, hogy egy ilyen súlyos problémába nem avattam bele, de neki is annyi gondja van, hogy Isten ments, hogy ezzel terheljem. Azt szeretném, hogy ezen a hétvégén PIHENJÜNK.
